Joe-t (nevezzük így) másfél éve ismertem meg, mikor éppen Budapesten turistáskodott. Azóta még egyszer ellátogatott hozzánk és jövő héten harmadszorra is megteszi.
Egy igazi világutazó, évente 2-3 alkalommal útra kel az Egyesült Államokból, hogy felfedezzen egy új országot, vagy ismét meglátogassa a kedvenceit.
Valamiért jó barátok lettünk, naponta beszélgetünk egymással, ugyanakkor tudom, hogy én csak egy „kelet-európai”, néha „balkáni” vagy „friend of putin” vagyok az ő, és sok más amerikai szemében.
Joe ezúttal azzal a határozott céllal érkezik hazánkba, hogy feleséget talál.
Kis háttér információként: elvált, gyermektelen, idősebb apukámnál, minden útján szerelmes lesz valakibe (vagy több nőbe is).
Belefér, nincs ezzel semmi gond, ha az ember ennyire magányosnak érzi magát.
Megismerkedésünk napján fél órányi politizálás után szóba jött az aktuálisan áhított magyar csaj, akiről nem viccelek, azóta is ódákat hallgatok.
Amikor ismét Budapestre érkezett, még mindig terítéken volt ez a bizonyos hölgy, random megismert egy másikat valahogy a városban, plusz én, meg még valami cseh csaj… Bonyolult követni, de a mai állás szerint 6-7 nőért dobog a szíve.
Tipikus példája a végtelenül magányos embereknek, ugyanis ő próbálkozik, de tényleg minden fronton és többnyire ezt az én idegeimen táncolva teszi.
Történt ugyanis, hogy ő úgy döntött, szétnéz az ÉN ismerőseim között a facebookon és bejelöli azokat, akik tetszenek neki. Egy kis üzenetet is mellékelt a dologhoz, amiben lelkesen hivatkozott rám.
Különösen akkor vált ez kellemetlenné, amikor az egyik felettesem a napi meeting után emailben tudatta vettem, hogy nem tudja ki ez, ne is haragudjak, de ez számára nagyon kínos és legyek kedves felé is jelezni (főleg, hogy akkor már menyasszony volt).
Természetesen próbáltam kedvesen célozgatni arra, hogy milyen nehéz helyzetbe hozott és azért a felettesemet pont nem kellett volna megtalálni.
- De hát értsd meg, ő az én könyvemben nagyon szép! – valahogy így hangzik a kifejezés nyers magyarra fordítva.
Nem telt el néhány hét, minden ismerősöm panaszkodni kezdett, hogy mégis ki ez az ember és miért küldtem rájuk. Joe-ról tudni kell, hogy végtelenül megsértődik, ha akár csak 6 óránként nem írsz neki valamit. Végül ennek hála hatékonyan le is törölte az ismerőseim zömét.
Végül kimerítette a facebook-ot, új vadászmezőt kellett találnia.
Nem is értettem, hogy miért az én ismerőseim élveznek prioritást, így rákérdeztem, hogy nem lenne-e egyszerűbb a saját hazájában keresni a tökéletes feleséget. Bár ne tettem volna…
Egy barátja azt mondta (mindig valami barát a teljesen idióta ötletek forrása), hogy a magyar nők könnyen kaphatók, kevés pénzből elvannak és jó háziasszonyok (tehát hazai nem kell). Szóval ő ma fel is iratkozott egy társkeresőre, ahol „nyugati férfiak” keresnek magyar feleséget.
Próbáltam megkeresni nektek az oldalt, de szerencsére már nem létezik. Egy rendkívül felháborító oldalról van szó, ahol nők leírják, hogy ők mit tudnak nyújtani a férfinak, ha feleségül veszi őket és miért ne mást válasszanak. Online marhavásár, de Joe nem értette, hogy én miért találom ezt felháborítónak és azt sem, hogy azok a nők csak az állampolgárságot akarják megszerezni rajta keresztül. Végül a társkeresőn nem talált magának senkit…
Joe tehát ezek után ide tart és majdnem két hétig velem együtt fog feleséget keresni magának. Ha úgy érzed, hogy 18-25, nagyon maximum 30 éves vagy, bitang jó testtel és csodaszép arccal, szeretsz énekelni, játszol hangszeren, rajongsz a fegyverekért-háborúkért és szeretnél magad mellé egy lassan 60 („lélekben 25”, külsőre 40) éves amerikai pacákot, akkor ne habozz! Előny, ha hasonlítasz a volt feleségre és szeretsz pornót nézni. : )
Vigyázat, hamarosan támadunk!
Kommentek